A Halak benned az a rész, amely nem csak látja a világot – hanem érzi. Nem különálló embereket érzékelsz, hanem lelki rezdüléseket, hangulatokat, finom összekapcsolódásokat. Olyan mélységig vagy nyitott, ahová mások sokszor nem is mernek lemenni.

A te világod nem szögletes. Nem sorolható pontokba, listákba, elvárásokba. Inkább olyan, mint a víz: áramlik, alakul, reagál. A határvonalak nálad nem kőből vannak, hanem lélegző körvonalakból. Ez adja a szépségedet – és ez a legnagyobb kihívásod is.

A szeretet nálad nem tranzakció, hanem jelenlét. Nem „teszek érted valamit, mert…” – hanem egyszerűen ott vagy. Megérzel, ráhangolódsz, befogadsz és néha túl sokat is. Mert ha valaki fáj, te érzed. Ha valaki el van veszve, te mellé állsz. Sokszor akkor is, amikor már régen nem neked kéne tartanod.

A Halak akkor fárad el, amikor nem különíti el a saját érzéseit másokétól. Ilyenkor a lélek elnehezedik, a test kimerül és visszahúzódsz a belső álomvilágodba, ahol béke van, csönd és lebegés.

Az érett Halak megtanulja:
hogy az empátia nem azt jelenti, hogy mindent magadba engedsz.
Hanem azt, hogy jelen vagy — anélkül, hogy elvesznél.

A spiritualitás nálad nem „tan” vagy „technika”. Inkább hazatalálás. Egy csendes tudás arról, hogy minden összefügg, minden él, minden mozdul.

A Halak végső kérdése:
Hogyan maradok nyitott — úgy, hogy közben nem tűnök el?

És amikor erre megérkezel, a lelki mélység nem sodor el — hanem megtart.