A megcsalás feldolgozása nem egyetlen döntés, hanem hosszabb, gyakran hullámzó érzelmi folyamat. Ilyenkor nemcsak azt kell valahogy megérteni, hogy pontosan mi történt, hanem azt is, hogy mi sérült meg benned, a kapcsolatban, és abban a közös valóságban, amelyre addig kettőnkként építettetek.

A megcsalás után az ember sokszor nem pusztán csalódást él át, hanem belső összeomlást is. Megrendülhet a bizalom, a biztonságérzet, az önérték, sőt még az emlékekhez és a közös múlt értelmezéséhez való viszony is. Gyakori, hogy valaki utólag elkezdi újranézni a teljes kapcsolatot: mikor kezdődött a távolodás, mit nem vett észre, mi volt igaz, és mi volt látszat.

A megcsalás feldolgozása során gyakran egyszerre több, egymásnak is ellentmondó érzés jelenik meg:
– düh
– fájdalom
– zavarodottság
– szégyen
– önvád
– hiány
– ragaszkodás és elutasítás egyszerre

Ez a belső kettősség teljesen gyakori. Valaki egyszerre vágyhat magyarázatra és távolságra, egyszerre akarhatja megmenteni a kapcsolatot és lezárni azt. A feldolgozás egyik legnehezebb része éppen az, hogy nincs gyors és tiszta érzelmi útvonal. A sérülés nem lineárisan csökken, hanem gyakran vissza-visszatér, új kérdéseket nyit meg, és időről időre más rétegben fáj.

A megcsalás feldolgozása ezért nem azt jelenti, hogy valaki minél hamarabb „túl lesz rajta”. Sokkal inkább azt, hogy fokozatosan újra kapcsolatba kerül azzal, amit érez, gondol és tudni akar. Ebben a folyamatban a hangsúly nemcsak a másik megértésén van, hanem a saját belső valóság helyreállításán is. Mi fájt a legjobban? Mi sérült meg a legmélyebben? Mi az, amit már nem lehet ugyanúgy folytatni?

Sok esetben a feldolgozás együtt jár azzal is, hogy a kapcsolat jövőjéről is dönteni kell. Van, amikor a hangsúly a kapcsolat újjáépítésén van, máskor inkább a lezárás, a távolodás vagy az újrakezdés válik szükségessé. A feldolgozás tehát nemcsak érzelmi munka, hanem annak belátása is, hogy milyen valóságban lehet vagy nem lehet tovább élni.

A megcsalás feldolgozása szorosan összefügg a megcsalás utáni viselkedéssel is. A kérdezés, a kontrolligény, a hullámzó közelség vagy a bizonyosságkeresés sokszor nem gyengeség, hanem a sérülés utáni belső kapaszkodókeresés jele. Ez azonban idővel akkor tud valóban gyógyító irányt venni, ha nemcsak a történtek részletei, hanem a saját határok és szükségletek is láthatóvá válnak.

A kérdés sokszor így szól:
Hogyan tudom úgy végigvinni ezt a sérülést, hogy közben ne veszítsem el önmagamat?