Az örök magány olyan mély belső élmény, amikor az ember úgy érzi, hogy a magány állandó része az életének. Nem egy átmeneti állapotként jelenik meg, hanem olyan érzésként, amely mintha mindig jelen lett volna.

Az örök magány gyakran kapcsolódik a krónikus magány tapasztalatához. Amikor a magány hosszú időn keresztül fennáll, az ember könnyen elkezdheti úgy érezni, hogy ez az állapot már nem változhat meg.

Ilyenkor a magány nemcsak egy aktuális élethelyzet, hanem egy mélyebb önkép része lesz. Az ember úgy élheti meg, mintha a kapcsolódás egyszerűen nem lenne elérhető számára.
Az örök magány élménye sokszor együtt jár a belső magány érzésével is. Ez azt jelenti, hogy még akkor is jelen lehet a magány, amikor valaki emberek között van vagy kapcsolatban él.

A pszichológia szerint ez az élmény gyakran korábbi kapcsolati tapasztalatokból, ismétlődő elutasításokból vagy hosszabb ideig tartó elszigeteltségből alakul ki.

Fontos azonban, hogy az „örök” szó gyakran inkább egy erős érzelmi megélés, mint objektív valóság. Az emberi kapcsolatok és belső minták idővel változhatnak.
Az önismeret, az új kapcsolati tapasztalatok és a belső működés megértése sokszor képes oldani ezt az élményt.

A kérdés gyakran így jelenik meg:
Valóban örök ez az állapot – vagy csak egy hosszú ideje tartó tapasztalat, amely még nem változott meg?